Végre elkezdek írni. :) Eddig sajnos nem volt internet, így most van mit bepótolnom.

Ahhoz, hogy mindenki értse, mi is a helyzet, a legelején kell kezdenem mindent. :) Azzal kezdődött, hogy kaptam egy telefonhívást, hogy egy hétvége alatt döntsem el, szeretnék-e félévet Portugáliában, pontosabban Coimbrában tölteni, egy EVS program keretében önkéntesként. Igent mondtam, és innentől nem volt megállás. Hihetetlenül felgyorsultak az események. "Szerződés" aláírása, vásárlás megkezdése, ilyenek. Először úgy volt, hogy január végén kéne indulni, aztán ez előrébb jött január közepére, végül megtudtam, hogy január 6-án már ott kell lennem. Szinte egy szusszanásnyi időm se volt, el kellett intéznem mindent (iskola, kollégium, vásárlás, pakolás...). Nem volt egyszerű, de sikerült megoldani.

A legenehezebb rész a pakolás volt. Kiválogattam a dolgokat, amikre úgy gondoltam, szükségem lesz. Már ránézésre legalább 3x nagyobbnak tűnt a bőröndömnél, szóval kezdődött a szelektálás. De mégis mi az, amit otthon hagyhatok? Az időjárás jobb Portugáliában, de azért szükség van meleg holmikra is. A cipőknél végképp elvesztem. Egy sportcipő, egy elegáns, egy papucs otthonra, egy az utcára, egy cipő esős időhöz, és így tovább... Majdnem 3 emberre volt szükség, hogy végül be tudjuk zárni a bőröndöm azután, hogy legalább 5x ki- és bepakoltam, egy-két dolgot kivettem, majd mást betettem. Őrület. Utálok pakolni!!!

Miután megbirkóztam a bőrönd-pánikkal, jöhetett az izgalom. Még életemben nem repültem, most pedig egyedül kell ezt megtennem, ráadásul Frankfurtban át kell szállnom. Január 6-án reggel 7:05kor indult hivatalosan a gépem. Anyukámmal hajnal 5-re a reptéren voltunk, hogy biztosan ne legyen semmi gond. Nehezen, de búcsút vettünk egymástól, majd jött az első megpróbáltatás, a biztonsági vizsgálat. Persze, hogy kinél csipog be a fémérzékelő? Nem is én lennék... :) Mivel rajtam maradt az órám, átéltem életem első motozását. Még a talpamat is megnézték! :) Izgalmas volt. Aztán felültem a repülőre, a tenyeremről folyt a víz, a karom begörcsölt, úgy kapaszkodtam. Kellemes meglepetés volt, nem voltam rosszul, nagyon élveztem a repülést! Sajnos erre a reggelre leesett a hó Pesten, így a gép csak késéssel tudott felszállni. Fél 10 körül értünk Frankfurtba, ekkor indult a gép Lisszabonba. Végigrohantam a fél reptéren (meg kell mondjam, nem kicsi...), de mire odaértem, már nem szállhattam be, csak nézhettem, ahogy felszáll. Kissé kiborultam... Fáradt voltam, mert hajnali 3:15kor keltem, majd a több mint 8kg-os kézipoggyászommal végigfutottam Európa egyik legnagyobb reptérén, és ezután közölték, hogy a következő gép 4 óra múlva indul. Persze, hogy sírva fakadtam. De minden megoldódott, felfedeztem a terminált, teáztam, kávéztam, majd újra repülőre szálltam, és több mint 4 órás késéssel megérkeztem Lisszabonba. Már vártak rám. Olga, a projekt koordinátora, Messias a sofőr és két másik önkéntes lány, akik már délben megérkeztek (még ketten érkeznek majd jövő kedden). Ezután még két óra utazás következett Coimbrába. Megtapasztalhattam a portugálok őrült vezetési stílusát. Szakadó eső, 80-as tábla, sebesség: 150 km/h... Inkább becsuktam a szemem, és próbáltam pihenni. :) Amikor megérkeztünk Coimbrába, elvittek minket a lakásba, ahol a következő 6 hónapban lakni fogunk. Nagyon nagy meglepetés volt! A lakás egyszerűen fantasztikus! Nagyon szépen felújított, négy szobával, nappalival, konyhával, egy kisebb mosdóval és egy fürdőszobával. A szobák is nagyon jól néznek ki, olyan érzés, mintha egy szállodában lennénk. :) A lakásban vacsorával vártak minket, megismerkedhettünk néhány emberrel, akikkel együtt fogunk dolgozni. A hosszú nap után mindhárman nagyon fáradtak voltunk, így korán lefeküdtünk.

A lányok: Alina (19) Németországból és Agneta (27) Lettországból. Mindketten nagyon aranyosak, egyelőre jól kijövünk egymással. :)

Január 7-én 1/4 10-re jöttek értünk, így nem kellett korán kelnünk. Ennek ellenére még mindig nagyon fáradtak voltunk. Reggelit készítettünk, voltak alapanyagok, melyeket beszereztek az érkezésünk előtt. Nem volt túl széles a skála, de nem panaszkodom. :) Volt valamilyen dzsem citromból (életemben nem láttam ilyet), kenhető sajt, és sózott vaj. Meg amit kihagytam: rengeteg saláta. Ezzel van tele a fél hűtő. :) Nagyjából megreggeliztünk, majd egy újabb sofőr közreműködésével eljutottunk az APCC központjába. Ez az a szervezet, akiknél dolgozni fogunk. Ez gyalog kb. 10-15 perc a lakástól. Óriási központ, fantasztikus amit csinálnak. A délelőtt arról szólt, hogy körbevittek minket a központban, bemutattak minket mindenkinek (a konyhásnéni és a takarítónőt is beleértve). Délre már tele volt a fejünk, rengeteg arc és név, senki nem beszél angolul (egymás közt így kommunikálunk) Olgát kivéve. Nagyon fárasztó volt, de jó volt látni, hogy milyen sokrétű hely ez. Ezután jött az első ebéd, valamilyen furcsa leves káposztából, amit már előző este is főztek nekünk. Úgy tűnik ez megszokott náluk. Második fogásként hal, krumpli és vegyes zöldség köret. Finom volt minden. :) Délután feedback következett Olgával és Dottore Ermindával (a központ egyik nyugdíjas dolgozója, aki régebben az önkéntesek koordinálásáért volt felelős), mindnyájan beszéltünk magunkról, a családunkról, és hogy hogyan kerültünk kapcsolatba ezzel a programmal. Kiderült, hogy kivételes helyzetben vagyok, mert a másik két lány magának kereste ezt a programot, engem pedig a program talált meg. :) Miután ezzel végeztünk, együtt hazasétáltunk, így végre láthattuk, hogy kell eljutnunk majd egyedül a központba. Meg tudtuk azt is, hogy meghatározott időpontokban el kell mennünk egy pékségbe (minden nap) kenyérért, és egy henteshez húsért (meghatározott időközönként). Megmutatták a boltokat, és el is hoztuk az első adagokat. Húsbúl annyit kaptunk, hogy egész hónapra elég lenne, aztán közölték, hogy másnap újra el kell jönnünk egy újabb ilyen adagért. Meglepődtünk, nem tudjuk ki fogja ezt mind megenni... Ezen az estén már szerettünk volna iternetezni, de sajnos nem működött a vezetéknélküli hálózat. Így újból hamar lefeküdtünk a kimerítő nap után.

Január 8-án (azaz ma), fél 10-re kellett mennünk a központba. Túl sok értelme nem volt, mert Olga késett, aztán elkezdtek Dottore Ermindával intézkedni, mi meg csak ültünk, és fogalmunk nem volt mi történik, mert minket nem igazán tájékoztattak. Kb. 3/4 11-kor elindultunk, hogy megnézzük a farmot, ahol az időnk másik részét tölteni fogjuk. Ez még a központnál is nagyobb benyomást tett ránk. Gyönyörű hely! Egyszerűen nem tudtunk hova nézni, fantasztikus! (Rakok majd fel képeket róla. :)) Narancsfák, citromfák, kiwifák, rengeteg állat, gyönyörű táj. Úgy éreztem, ott szeretnék maradni, ott élni. Ráadásul az idő is szép volt, egész nap sütött a nap, így ez még szebbé tette az egészet. Megismerhettük azt a sokféle tevékenységet, melyet a fogyatékos emberek itt végezhetnek. Ez egy átmeneti hely az iskola és a munka között, itt szakmát tanulhatnak a fiatalok és idősebbek egyaránt, hogy aztán a való világban tudjanak dolgozni. Itt kaptunk ma ebédet is, mely újra a fura káposztás levessel kezdődött (remélem nem csak ez lesz), majd sült csirke krumplipürével és salátával. Megállapíthatom, hogy jól főznek, egyelőre nem tapasztaltam iszonyatos különbségeket az otthoni ételhez mérten. :) Ebéd után a lányokkal kicsit sétáltunk, amikor "letámadtak" minket az ottlévő fiatalok. Megpróbáltunk kommunikálni velük, de ez kimerült abban, hogy elmondtuk a nevüket, ők meg össze-vissza ölelgettek, puszilgattak minket. Nagyon pozitívan fogadtak minket, és ez jó érzés volt. Miután bejártuk az egész farmot, visszamentünk a központba, megkaptuk első havi zsebpénzünket, majd elmentünk, és bérletet csináltattunk. Ez elég sok időbe telt, nem tudom mit, de az ott dolgozó hölgy egyfolytában csak beszélt, és valahogy nagyon lassan haladt az igazolványainkkal. De elékészült! :) Most már utazgathatunk a városban. :) Ez után Alinával elmentünk egy bevásárlóközpontba vásárolni néhány dolgot, Agneta pedig hazament, mert régebben balesete volt, melyben megsérült a gerince, így a sok járástól vagy üléstől fájdalmai vannak. Alinával megpróbáltunk másik útvonalat keresni a lakásig, mert amit ismerünk, az elég félelmetes. Sajnos nem találtunk egyelőre másikat, de majd nappal újrapróbálkozunk. :) Elindultunk hát az ismert útvonalon, ahol egy szakaszon nincs világítás. gondolkodtunk, hogy mit csináljunk, mert elég ijesztő hely, mire jött egy autó, és Alina kitalálta, hogy fussunk utána, így legalább látunk valamit, amíg az világít. Nagyon vicces volt! :) Az autós biztos azt hitte meg akarjuk támadni, mert egy rövid szakaszon rohantunk utána. :) De legalább épségben megérkeztünk a lakásba! Végre van internetünk, így ez lekötött mindhármunkat, de valami vacsorára szükségünk volt, így nekiálltunk főzni. Nagy meglepetésemre egyetlenegy fűszer van a lakásban, ami nem más mint a pirospaprika. :D Persze hoztam magammal, mert úgy hallottam itt nem ismerik, erre van egy nagy doboznyi, ami egy évre is elég lenne. :) Alina csinált húst, én krumplit, Agneta pedig salátát. Jó kis csapatmunka volt, a végeredmény pedig igazán finom lett! Méltó befejezése egy tartalmas napnak.