Ada Coimbrába ment...

Úgy tűnik már nem fogok megjavulni. Nem tudok gyakrabban írni... szégyellem is magam rendesen. :( Annyi minden és olyan gyorsan történik, hogy egyszerűen nem tudok leülni és írni... tudom, jó kifogás, de remélem azért bocsánatot nyerek! :) Na el is kezdem összegyűjteni, hogy mi történt az elmúlt időben.

Minden folytatódott a megszokott menetrendben még egy hétig április végén. Aztán 25-én elindultunk a lányokkal ismét Lisszabonba, ugyanis az úgynevezett "mid-term training" következett. Egy nappal hamarabb mentünk, hogy kihasználva a szép időt ellátogassunk Sintra-ba. Nagyon szép hely, de nem néztünk meg mindent amit akartunk, mert drágának találtuk a belépőket a várba, de azért jót sétáltunk. :) Az éjszakát egy az "on-arrival training"-ről ismert lánynál töltöttük, majd reggel indultunk Almadába, ugyanoda ahol először is voltunk. Az utat már szinte fejből tudtuk. A mid-term training csak 3 napig tartott, de nagyon intenzív volt, és elgondolkodtató. Végig úgy éreztem, hogy ez már a lezárás (és tulajdonképpen az is volt), és mindjárt menni kell haza. Beszéltünk sok mindenről, az összegyűjtött tapasztalatokról, a portugál nyelvtudásunkról és a jövőről... Ez volt a legnehezebb rész. Meg kellett "terveznünk", hogy mit is fogunk csinálni ha hazatértünk. Azt tudom, hogy befejezem az egyetemet. De hogy aztán mi lesz? Munka? Mesterképzés? Otthon? Itt? Jó kérdés...Minden esetre érdekes volt, ráadásul találkoztunk ismerősökkel és új emberekkel is. 28-án, amikor is visszatértünk Coimbra-ba, megünnepeltük Alina születésnapját. Reggel (még Almadában) énekkel és "tortával" (egy Lidl-ben vásárolt piskótatekercsre volt csak lehetőségünk) ébresztettük, majd este (már Coimbra-ban) elmentünk együtt egy kínai étterembe, ahol is átadtuk az ajándékát: egy fotókkal teli saját készítésű könyvet. Erről biztos hogy mindig emlékezni fog ránk...

Május 3-7 között egy hipoterápiás képzésen vettünk részt Katrinnal. Először úgy volt, hogy mindannyian mehetünk, de azután a vezetőség közölte, hogy ez nem lehetséges, így csak Katrin és én mehettünk, mert mi már a kezdektől fogva együtt dolgoztunk José Guilherme-vel a hipoterápián, emellett pedig nekünk van valamilyen alapunk ehhez a képzéshez (Katrinnak a fizioterapeuta végzettsége, nekem meg a gyógypedes tanulmányom). Miután elkezdődött a képzés meg is értettem, hogy ez miért olyan fontos, ugyanis azt hiszem az előzetes tudás nélkül nem igazán lehetett volna megcsinálni. A képzés egész pontosan hipoterápiás asszisztensi "végzettséget" ad, ha sikerül. Rengeteget tanultam ezalatt az egy hét alatt. Minden nap reggel 9-től délután 5-ig tartott, elmélet és gyakorlat fele-fele arányban volt. Természetesen minden portugálul zajlott, és számomra ez volt a legnehezebb dolog. Nem panaszkodom, már egész jól megy a portugál, de amikor órákon keresztül kellett koncentrálni a szakszövegre, a nap végére az agyam feladta a szolgálatot, és a délutáni elméletre már nem igazán tudtam figyelni. Szerencsére azért nagyjából mindent megértettünk, mert a képzés előtt José Guilherme ideadta a diasort, és mindent részletesen elmagyarázott, így már előzőleg tudtuk, hogy miről is lesz szó. Minden nap dolgoztunk a lovakkal, megtanultuk hogyan kell megtakarítani őket, "felkantárazni" (igazság szerint nem tudom hogy magyarul ezt hogyan hívják :P), vezetni, helyesen ülni rajta, és hogy milyen biztonsági szabályokra kell figyelni. Sok-sok érdekes dolgot megtanultam, és a társaság is nagyon jó volt. A vizsga két részből állt: gyakorlat és elmélet. A gyakorlaton egy pályán kellett végigvezetni a lovat úgy, hogy valaki ült rajta (mintha egy gyerek lenne a terápián), figyelve minden részletre. Az elméleti rész abból állt, hogy egy esettanulmányt kellett írni (3 oldal). Könnyítés volt, hogy már előre meg lehetett írni, és ott csak le kellett másolni. Katrin és én írhattuk angolul, hogy nehogy a nyelv legyen a probléma. Azért így se volt egyszerű... Az esettanulmánynak meg voltak az alap követelményei, hogy mit kell tartalmaznia, pl: anamnézis, megfigyelések, terápia tervezete, következtetések, stb. Egyelőre eredményt nem tudunk, de ebben a hónapban már kiderül. Azt tudjuk, hogy a gyakorlat nagyon jó lett, és a legmagasabb (nagyon jó) értékelést kaptuk, de az elméletre még várni kell. Nagyon élveztem az egész hetet, és végképp a lovak szerelmesei lettem.

Május hetedikével elkezdődött itt Coimbra-ban a Queima das Fitas, ami az egyik legnagyobb esemény a városban. Ez az egyetemisták hete, de az egész város megbolondul erre az időre. Az első esemény amin részt vettem a Cortejo volt. Ez abból áll, hogy az egyetem kurzusai építenek egy-egy kocsit, amit feldíszítenek papírvirágokkal, és végigvonulnak vele a városon. Persze nem csak így egyszerűen...Minden kocsi tele van mindenféle étellel, itallal, amit osztogatnak az összegyűlt embereknek (és persze az utasok is fogyasztják). A képek többet mondnak erről... Ez a hét elméletileg az egyetem hagyományairól szól (ami sokmindenben hasonlít pl. a Miskolci Egyetem hagyományaihoz), gyakorlatilag viszont arról, hogy ki tud többet inni... Éjszaka az utcák tele vannak részeg fiatalokkal, akik egész héten mámorosan élvezik a parkban rendezett koncerteket. Én is voltam egy koncerten, amit nagyon élveztem, de azt hiszem elég is volt. Legalább egy újabb részletet megismerhettünk a város életéből. Ez a hét viszont nem csak ezért volt érdekes, hanem azért is mert eljött az ideje a cserének. Agneta és Lisa ettől a héttől fogva a központban dolgozik, Katrin, Alina és én pedig a farmon. Teljesen más tapasztalat. Azt hiszem nem lehet összehasonlítani a két "munkahelyet". Mindkettőt élvezem. Ami biztos, hogy a farm sokkal lazább. Naponta legfeljebb 4 órát dolgozunk, de az tényleg a maximum. 10-re megyünk, délig dolgozunk (valamikor még kávészünetünk is van ez idő alatt), aztán déltől 2-ig ebédszünetünk van, majd 2-től 4-ig ismét munka. A legtöbb időt (szinte az összeset) a Casa do Forno-nak nevezett helyen töltjük, ami a Quinta Pedagógica része. Ez egy olyan "létesítmény", ahol gyerek csoportokat (iskolai, óvodai) fogadnak, és mindenféle foglalkozásokat szerveznek nekik. Amiken már részt vettünk: energiával kapcsolatos "workshop"-ok --> mire, hogyan használjuk a víz, szél, nap energiáját; újrahasznosítással kapcsolatos foglalkozások (nyaklánc készítése újrahasznosított anyagokból); kenyérkészítés, és mindez játékos, befogadható, élvezhető formában. Fantasztikus amit itt csinálnak...sokszor csak ámulok, de persze gyűjtöm az ötleteket! ;) Ami még jó dolog, hogy két spanyol lánnyal dolgozunk együtt, akik Erasmussal vannak itt gyakorlaton. Nagyon aranyosak, jól kijövünk. És persze az sem elhanyagolható tény, hogy a farmon dolgozó fiatalok, felnőttek körülrajonganak minket... :) Valahogy olyan mintha mi lennénk a központban. Ha valahol ülünk, az biztos, hogy legalább 5-6 fiatal körülvesz minket, és persze kihasználva a szokásokat, mindenki begyűjti a neki járó puszikat. :)

Az idő múlását még jobban érzékeltem, amikor eljött a születésnapom... Furcsa volt, hogy nem otthon, a megszokott környezetben, megszokott emberekkel ünneplek. De jó volt, és emlékezetes. :) Reggel arra ébredtem, hogy a lányok a happy birthday-t éneklik, és egy tortát készítettek nekem. Annyira aranyosak voltak... A torta volt a reggelink, amit a szépen megterített, virággal, és apró díszekkel dekorált asztalnál fogyasztottunk el. Még egy ajándékot kaptam tőlük: egy cd-t, amelyen egy powerpointos prezentáció van zenével, képekkel (a közös élményeinkről), és értékes gondolatokkal. A nap folyamán többször is meghallgathattam a boldog szülinapot portugál változatát, úgyhogy mostmár fejből tudom. :) Este elmentünk egy olasz étterembe a folyópartra a lányokkal és néhány baráttal. Azt hiszem sose fogom ezt a napot elfelejteni!

Mostanában elég sokszor töltöttem a hétvégét víz közelében. Beköszöntött a jó idő, vagyis a forróság... és hála egy új "ismerősnek" könnyedén eljuthatunk sok helyre. Így például voltunk a folyónak azon a részén, ahol fürdeni is lehet, majd voltunk Figuera da Foz-on (a Coimbra-hoz legközelebbi óceánpart), és Mira partján is. Imádom az óceánt...meg a folyót is... és az az igazság, hogy máshogy nem is nagyon lehet elviselni a 30-32 fokokat. De mindenki figyelmeztet minket, hogy ez még csak a kezdet... Az új "ismerős" által valahogy a tárasági életem is fellendült, egyre jobban megismerem az éjszakai életet Coimbra-ban (azért nem kell semmi rosszra gondolni)...azt hiszem ez is az egyik oka, hogy nem igazán jut időm a blogírásra...bocsánat! :)

26-án végre megrendezésre került a nemzetközi vacsora, amiről már egyszer beszéltem. Nem kevés munkával, de túléltük... Azt meg kell hogy mondjam, hogy Olgát nem szerettük meg jobban... Ő volt az értelmi szerzője a rendezvénynek, de végülis mindent mi csináltunk. Közölte, hogy írjunk meghívókat, készítsük el a recepteket legalább két nyelven, persze szépen megformázva, egységesen, készítsünk az ételekhez kis zászlókat, amivel majd megjelöljük, és így tovább...és persze nem utolsó sorban főzzünk. 24-ére meg lett beszélve, hogy elmegyünk vásárolni, amiből az lett, hogy csak meg kellett mutogatnunk mire van szükségünk, és ők másnap újra elmentek és megvették. Hogy ennek mi értelme volt, azt nem tudjuk...talán annyi, hogy miközben mondogattuk miből mennyi kell, Dra Erminda büszkén közölte, hogy ja, amúgy 50 emberre készüljünk, mert ő meghívott egy énekes csoportot egy közeli településről...Szerdán délelőttre szerettünk volna szabadságot kérni, hogy legyen időnk előkészülni az estére, de Olga közölte, hogy nem lehet, mert a farmon szükségük van ránk. Elmentünk reggel a farmra, ahol Professora Graca (a Quinta Pedagógica vezetője) csodálkozva kérdezte, hogy miért nem maradtunk otthon készülni az estére...persze nem voltunk mérgesek Olgára... ha már ott voltunk, nem akartunk hazajönni, így dolgoztunk egy kicsit, majd délután kettőkör nekiálltunk előkészülni. A vacsorát a farmon, a Casa do Forno-ban tartottuk, és ott is főztünk. Este nyolcra kész is voltak az ételek (rengeteg!!! a portugál önkéntesek 3 nagy tepsi bacalhaut készítettek, de hogy minek?? elég nyilvánvaló volt, hogy mindenki az idegen ételekre kíváncsi... nem is csodálkoztunk, hogy a 3 tepsiből 2,5 megmaradt...), de a meghívott vendégek (az énekes csoport) még nem voltak sehol. Egy óra várakozás után Dr Barros (az APCC nagyfőnöke) közölte, hogy éhes, és hogy álljunk neki enni. Nagyon jó fej ember, közvetlen, laza! :) Az ételek nagy sikert arattak (én töltött paprikát készítettem, hogy Berni után valami újjal készüljek :)), de mire mindent megkóstoltunk, mozdulni sem bírtunk. Végszóra megérkezett a meghívott csoport is, akik miután megvacsoráztak, "koncertet" adtak nekünk. Egy folklór csoport volt, akik az ének mellett történeteket is meséltek, amit az érdekes akcentus miatt nem igazán értettünk meg... De azért élveztük. :) 11 óra körül már nagyon fáradtak voltunk, de ekkor jött még a java: Olga közölte, hogy még maradnunk kell kb. egy órát, hogy mindent elpakoljunk, kitakarítsunk és visszarendezzünk...itt már elég türelmetlenek voltunk, és nagyon fáradtak. Éjfélkor készen is lettünk, ekkor még közölte, hogy maradjunk még egy kicsit, na ekkor már nagyon mérgesen néztünk, főleg, hogy azt nem volt hajlandó elmondani hogy miért. Miután még negyed órát vártunk a semmire, közölte, hogy mehetünk. Nem lopta be magát a szívünkbe...Főleg, hogy tőle még egy kis köszönömöt sem kaptunk az egészért! Mindenki más viszont agyon dícsért minket és az ételeinket. :)

Múlt hétvégén látogatóink voltak, két lány, akiket még az on-arrival trainingen ismertünk meg, úgy döntöttek, hogy szeretnék megismerni Coimbra-t, és ebben kérték a segítségünket. Egy nap alatt megmutattuk nekik azokat a helyeket, amik talán a legjobban jellemzik a várost, nappal és éjszaka egyaránt. Ők is és mi élveztük ezt a napot!

Ez a hét a gyerekek hete a farmon. A Quinta Pedagógica egy kis "túrát" szervez csoportoknak, 6 állomással. Nagy részünk volt az előkészületekben, a dekoráció elkészítésében. A hét folyamán pedig Katrinnal a lovardában vagyunk, ahol segítünk a lovagoltatásnál, de sajnos a képzésen szerzett tudásunkat nem tudjuk kamatoztatni, mert a szerepünk most csak annyi, hogy segítünk a gyerekeket fel- és leszállni a lóról, és fel- és levenni a sisakot. Fárasztó, de azért jó, mert aranyosak a gyerekek, és a lovardában dolgozókkal is nagyon jól kijövünk. Meg amúgy is már hiányzott a lovarda, mert amióta cseréltünk, már nincs lehetőségünk a hipoterápián segédkezni. :( Pedig José Guilherme szerette volna, ha mi maradunk, és mindent meg is tett ennek kiharcolása érdekében, de sajnos nem sikerült. Na de nem szomorkodom, inkább kihasználom most, hogy újra a lovardában lehetek. :) Mondjuk csak kis időre, mert tegnap ünnepnap volt az egész országban (valamilyen vallási ünnep), mától pedig szabadságon vagyok. A félévre amíg itt vagyunk jár 12 nap szabadság, amiből nekem még az összes meg van, így most elkezdem kivenni. Nagyjából a júniust le is fedi... :) Egészen 22-éig szabadságon leszek, kivéve a 9-ét, amikor is az önkéntesség napja lesz, arról pedig nem hiányozhatok, mert előadást tartunk. 15-étől vendégek érkeznek hozzám (személy szerint a nővérkém és a kedvenc unokabátyám, meg az ő barátnője), akiket már nagyon várok!!! :)) Addig is kihasználom a szabadságomat, és holnap az újdonsült ismerősömmel elutazunk 4 napra Portugália délebbi részébe egy kis pihenésre...Ha hazaértem mesélek! :)