Régóta nem írtam. Az a helyzet, hogy csütörtök óta nincs vezetéknélküli netünk, nem tudjuk miért. Csak egy kábel van ötünkre (Alina hozta), azt meg nem könnyű megosztani. azért igyekeztem közben se elfelejteni a történéseket, úgyhogy itt van az elmúlt hét. :) Nem tudom mikor lesz net, elvileg hétfőn megnézik, de majd kiderül.

2010. január 20.

Reggel egy hosszú megbeszélésünk volt Marisa-val (logopédus) és Ana-val, akik az ebédeltetésért felelősek. Megtudtuk, hogy minden délben segédkeznünk kell az ebédnél. Elmondták részletesen, hogy mikor mi a feladatunk (tálcák kirakásától kezdve, a kézmosáson át, az ebéd utáni játékig minden), erről kaptunk egy leírást is portugálul, amit többé-kevésbé sikerült is lefordítanunk. Ezután Doutora Teresa tartott nekünk előadást (ppt-vel) a központról, hogy milyen részei vannak, mik a célok, stb. Nagyon érdekes volt, bár már nagyon sok mindent tudtunk, láttunk. Délben pedig elkezdődött az első ebédeltetésünk. A központ összes gyereke egy időben eszik, úgyhogy az ebédlő visszhangzik tőlük. Nem könnyű őket fegyelmezni, evésre bírni, főleg úgy, hogy mikor beszélnek hozzám, fogalmam sincs, mit akarnak… De azért átvészeltük. Minden ebéd után „játékidő” van, amikor is egy játszószobába, vagy ha jó idő van, az udvarra megy az összes gyerek a segítőkkel, és fél 2ig ott vannak. Ma mi is részesei lehettünk ennek. Mivel kicsit hideg volt kint, a játszóbába vittük a gyerekeket. Nagyon élvezik ezt az időszakot, kihasználják minden pillanatát. Az egyik óvodai segítő (Maria) hozott egy gitárt, és énekelt a gyerekekkel. Nagyon jó hangulat volt, a kicsik táncoltak, mindenki tapsolt, én is nagyon élveztem! Ezután mi is elmentünk ebédelni, majd úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városba kicsit sétálni, mert a délutánunk szabad volt, csak 5re kellett visszamennünk a portugál órára. Napsütéses, de hűvös idő volt, jó volt kicsit kimozdulni. A portugál óra jó volt, egyre több mindent megértettem, de beszélni nem tudok. Vera mindig mondja, hogy beszéljek többet, de hát nem megy. Majd belejövök, remélem. Este Alinával és Agnetával elmentünk egy közeli kávézóba, beszélgettünk, aztán Alina hazament, Agnetával pedig sétáltunk egy nagyot. Jól kijövünk, segít legyőzni a honvágyamat, ami mostanában elég erősen jelentkezik…

2010. január 21.

A délelőttöt a központ iskola részében töltöttük. Én a másodikosokhoz kerültem. Ez az egyetlen osztály a központban, amely nem szegregált, vagyis itt „ép” gyerekek vannak, és két integrált. Igazság szerint az osztályt integrálták az iskolába. 20 gyerek van az osztályban, nagyon aranyosak és nagyon hangosak! A légkör elég szabad, a gyerekek felállnak az óra közben, kimennek wc-re (ami a teremből nyíló kis helyiség), isznak, stb. Ennek ellenére mégis figyelnek, követik az óra menetét. A tanárnő kedves, közvetlen, de ha kell szigorú velük. Heti 3x egy gyógypedagógus (vagy asszisztens) is jelen van, aki segít a két integrált gyermeknek. A szünetben a gyerekek kimennek a teremből nyíló udvarra, mely összeköttetésben van a többi teremmel, így együtt játszanak a különböző osztályok. Jó látni, hogy teljesen természetesnek veszik, hogy fogyatékos gyermekek is vannak, és együtt játszanak. Páran próbáltak minket portugálul tanítani. Nézegettünk egy könyvet, és a képeket mutogatták és mondták, mi meg próbáltuk elismételni, ők meg kijavították, ha valamit nem jól mondtunk. Nagyon édesek voltak! Ebédnél megint segédkeztünk, ez most már mindig így lesz. Már teljesen belejöttünk, csináljuk, amit kell. Páran rájöttek, hogy nyugodtan mondhatnak nekünk hülyeségeket, mert úgy sem értjük… Tudják a nevünket, odahívnak, és elkezdenek magyarázni, én persze csak nézek értetlenül, és ők ezt nagyon viccesnek találják. De majd eljön az az idő is, amikor már tudom, mit válaszoljak! :D
Ma nagy lépést tettem a portugál konyha felfedezésében! Az ebéd polip volt… Kinézetre nagyon furcsa, eléggé elveszi az ember étvágyát, de az íze nem rossz. Mindenki mondta, hogy ez a menzás azért nem túl jó, de ha ez viszonylag ízlik, akkor szeretni fogom. Sose gondoltam volna, hogy szeretni fogom a polipot, erre tessék! :D Örülök, hogy volt merszem megkóstolni!
A délutánt az uszodában töltöttük Alinával. Én már ismertem a menetrendet, szinte megszokottan tettem a dolgom. Nem tudok újat mondani, megint élveztem. Egy kislányt (Sophia-t) már teljesen rám bíztak (öltöztetés, zuhanyozás, stb.), és ez jó érzés volt.
Ma különleges portugál óránk volt, egy kávézóba mentünk Verával. Megkóstoltunk tipikus portugál sütiket, beszélgettünk, gyakoroltunk. Vera eltervezte, hogy elvisz minket egy kisebb körútra a környező városokba. Szeretné nekünk megmutatni a környéket, így valószínűleg februárban valamelyik hétvégén útra kelünk. A barátja (akit még nem ismerünk) felajánlotta, hogy majd ő visz minket kocsival, így az utazás is meg lesz oldva. Már nagyon várom! Estére nem terveztem semmit, csak hogy írom a blogot, kicsit beszélek, akivel tudok. Persze a sors közbeszólt, mert elment a netünk… Így hát gyakoroltam kicsit a portugált.

2010. január 22.

Reggel úgy volt, hogy 9re kell mennünk. Lisa és Katrin focizni mentek, mint ahogy mi a múlt héten. Alina az uszodába ment, Agneta és én pedig úgy volt, hogy újra az iskolába megyünk. Fel is keltem időben, el is készültem, Agneta viszont nem kelt fel, ezért bekopogtam hozzá, így megtudtam, hogy neki meg nekem csak ¾ 10-re kell mennünk… Jó lett volna még aludni, de mindegy. Minél hamarabb meg kell tanulnom portugálul, hogy biztosan megértsem mi a program, mivel Olga szereti csak portugálul elmondani. Miután bementünk a központba, kiderült, hogy mégse az iskolába megyünk, hanem a Ludotecaba. Örültünk neki, mert szeretjük azt a helyet! :D Ovisok jöttek, heten, nagyon kis cukik voltak. Újra megnézhettük a sárkányos mesét, majd a „játszószobában” játszottunk velük. Ebédnél a szokásos menetrend volt. Összebarátkoztunk az egyik segítővel (nem tudom pontosan mit dolgozik a központban), Anabelával, aki valamikorra meghívott minket magához, hogy majd főz nekünk. Nagyon aranyos nő, csak kicsit beszél angolul, így keverjük az angolt és a portugált. Mi is meghívtuk magunkhoz estére, de sajnos nem tudott eljönni. Délután szabad program volt, amikor is újfent gyakoroltam a portugált. Egyes nyelvtani részeket már értek, de a beszéd még mindig nem megy… De azért próbálkozom, és ami jó, hogy a délutáni órán már tényleg sok mindent megértettem.
Este jött Doutora Piedad, hogy újra főzzön nekünk. :D Meghívtuk Olgát is, így ő is velünk töltötte az estét. Nagyon kettős érzés van bennem Olgával kapcsolatban (és nem vagyok ezzel egyedül). Egyszer nagyon kedves, vicces, jól elbeszélgetünk, de az a helyzet, hogy nem igazán tud minket vele egyenrangúnak kezelni, mert mindig úgy viselkedik, mintha felettünk állna. Ezen az estén is, mikor nálunk volt, végig osztogatta az utasításokat (pl.: vacsora után rögtön rakjuk be a tányérokat a mosogatógépbe, nem ért volna rá 10 perccel később…), pedig nem vagyunk már gyerekek, és elvileg mi lakunk itt, a mi felelősségünk a lakás. Na de mindegy, őt így kell elfogadni. Ettől eltekintve jól sikerült az este, Doutora Piedad fantasztikusan főz és nagyon aranyos is! Bacalhau (tőkehal, a portugálok nemzeti étele) volt a menü, amit krumplival, hagymával és valamilyen tejszínes szósszal sütött meg a sütóben. Isteni volt! Persze megint főzött nekünk hétvégére is, ugyanilyen halat csak másképpen. Az is nagyon finom!

2010. január 23.

Sokáig aludtam, majd Alinával elindultunk felfedezni a várost. Elterveztük, hogy felülünk egy buszra, ami tesz egy nagy kört a városban (helyi járat, 7es busz), és nézelődünk, meg megpróbálunk rövidebb utakat keresni. Gyönyörű idő volt, kb. 20 fok, vagy még több, egyszerűen le kellett vennünk a kabátot, mert megsültünk. Itt tavasz van, ragyogó napsütés, virágzó fák, nem tudok betelni vele, imádom! :D Először elmentünk a Praca da Republicára, mert Alina szülei és barátai márciusban jönnek, és kinézett néhány szálláshelyet, amit meg akart nézni. Sétáltunk, megnéztük a helyeket, majd lementünk a folyóhoz is pár helyre. Ezután „ebédeltünk” (kb. 3-4 óra körül egy szendvicset) egy kis kávézóban, majd felültünk a 7-es buszra, és tettünk vele egy kört. Nagyon szép helyeket láttunk, elterveztük, hogy majd legközelebb gyalog is megtesszük ezt az utat. Idő közben azt is kitaláltuk, hogy este elmegyünk egy fado-estre. A fado a portugálok nemzeti zenéje, gyönyörű, érzelmes, gitárral kísért. Coimbra-ban külön hagyománya van a fado-nak, különbözik mondjuk a lisszabonitól. Szóval hazamentünk, vacsoráztunk, és fél 10 körül Alinával visszamentünk a városba, a Café Santa Cruz-ba, ahol ingyenes fado-estet tartottak. Fél 10-kor még senki nem volt, elvileg 10-kor kezdődött. Kicsit sétáltunk, majd beültünk, ittunk egy kávét és vártunk. Kb. fél 11-kor el is kezdték. Egy férfi kvartett volt: két énekes, egy klasszikus gitáros és egy portugál gitáros. Fantasztikus volt!!! Gyönyörű hangjuk volt, a gitárosok is nagyon szépen játszottak. Betöltötte a zenéjük a kávézót, és a lelkünket egyaránt… Kb. fél 12-kor lett vége, akkor elindultunk hazafelé, gyalog a Praca da Republicáig (kb. 10 perc), ott pedig vártunk egy buszt (amit már délután kipróbáltunk, hogy tényleg megy-e valahova a lakásunk közelébe), elmentünk a Dolce Vitáig, onnan pedig hazasétáltunk (kb.10 perc). Kicsit csepergett az eső, de nem volt hideg, így kellemes séta volt.

Ma pedig fél 12-kor keltem, takarítottam kicsit, aztán leírtam ezeket. :) Ma pihenés van, holnap pedig újult erővel kezdem a hetet. Amúgy mindenkinek köszönöm a biztató szavakat! Már sokkal jobb kedvem van, jót tett a tegnapi nap! Elterveztem, hogy nyitottabb leszek a dolgok iránt, és nem fogok minden estét a gép előtt tölteni, úgyhogy lehet hogy ritkábban írok majd. Puszi mindenkinek!